My articles - Írásaim

Leonardo DiCaprio beszéde megrengette a világot

Leonardo DiCaprio beszéde megrengette a világot - László Rampasek

Miután Leonardo DiCaprio átvette az Oscar-t és végzett a köszönetnyilvánítással, úgy gondolta maradt még annyi ideje, kihasználja azt a tényt, hogy több millió ember figyeli a világban a díjátadót. Az ünneplés alatt nem feledkezett meg arról, hogy Ő nemcsak a világ egyik vezető színésze, hanem régóta elkötelezett környezetvédő, az ENSZ nagykövete. DiCaprio még 1998-ban alapítványt […]

My articles - Írásaim

A Google is példaértékű, mert karbonsemleges

A Google is példaértékű, mert karbonsemleges - Rampasek László

Ha arról beszélünk, hogy fenntarthatóság, akkor a Google – ebben a vállalatoknak is kiírt kötelező játékban – egyenlőre az elsők között van.  Sőt példát mutat a világ legnagyobb játékosainak azzal, hogy a saját szén-dioxid kibocsátását karbon kreditek felhasználásával offsetálta (ellentételezte) 100%-ban. Ezzel a karbon lábnyoma már 2015-ben nulla volt. Miközben Magyarországon a vállalatok vezetői még […]

My articles - Írásaim

Találkoztak a karbon semlegesített cégek vezetői

Találkoztak a karbon semlegesített cégek vezetői

A hét elején találkoztak a karbon semlegesített cégek vezetői, megosztották tapasztalataikat és azt ahogyan ők gondolkoznak a fenntartható fejlődésről. Ezen a területen működő támogató szervezetek pedig felajánlották segítségüket arra vonatkozóan, hogy a vállalatok miként tudnak szélesebb látásmódot adni a náluk dolgozóknak, a vezetőiknek és miként, mely területeken tudnak profitálni abból, hogy karbon semlegesítik a vállalkozásaikat. […]